Két férfi – ügy, Klausmann Viktor és Árpa Attila vezeti a szerencsekereket
Szeptember újra fut a 90-es évek népszerű vetélkedője, a Szerencsekerek a STORY4-en. Az első igazi játékshow visszatért egy régi és egy új műsorvezetővel a megújult jelenetek között. Klausmann Viktor és Árpa Attila garantálja, hogy ne unatkozzanak a nézők, és persze a játékosok, akikért minden hétköznap izgulhatnak a tévénézők.
Több mint 10 ezren jelentkeztek játékosnak, és közülük minden este hárman lépnek ringbe. A legügyesebbek több százezer forintot is hazavihetnek, de senki sem távozik üres kézzel. A vetélkedő szabályai a régiek, sőt az egyik előadó is, mert Klausmann Viktor több mint 800 szerencsekert vezetett az 1992-es indulástól a játék egyetlen sorozatának első és nyolc és fél évéig.
Milyen volt az első találkozás a Szerencsekerékkel?
Klausmann Viktor:
„Akkoriban belpolitikai riporter voltam, nem gondolkodtam azon, milyen változást hoz az életemben a Szerencsekerék. De felhívtak a kiválasztásra, és hirtelen az ország első igazi játékshow-jában találtam magam. Voltak persze ismert emberek, népszerű műsorvezetők, de ez a fajta „felépített sztárság” nem volt jellemző. Persze meg kellett szoknom, nem volt könnyű újra összerakni, újraértelmezni a magamról felépített képet. De az is átsegített a küzdelmeken, hogy segíthettem a családomnak. A szüleim ekkor mentek nyugdíjba tanárként, öcsém pedig még egyetemista volt. Jól jött az akkoriban kiemelkedőnek számító Gázsi.”
Árpa Attila:
„Gyerekkoromban a szüleimmel Németországban éltünk, így Szerenčekert ott láttam először. Nagyon tetszett, mert színes volt és pörgött. A sikeres magyarországi sorozat után évekkel később kreatív igazgatóként többször is felvetettem az újraindítás gondolatát egy kereskedelmi csatornán, de nem hallgattak rám. Azért is vállaltam a jelenlegi szerepet, hogy bebizonyítsam, a műsornak igenis van létjogosultsága.”
Hogyan látják a szerepüket műsorvezetőként?
Klausmann Viktor:
„Nagyon fontos tudni, hogy itt a főszereplők a játékosok, valamint maga a játék, azaz, hogy ki mit nyer, vagy veszít. A képernyő előtt a nézők a három játékossal azonosulnak, velük örülnek, vagy sajnálják őket, és persze izgulnak értük. Ezek azok az alapvető emberi élmények, érzések, amelyek miatt sikeres egy vetélkedő. A mi szerepünk műsorvezetőként, hogy segítsünk, átlendítsük őket a nehéz helyzeteken, oldjuk a feszültséget. Nem véletlenül legelőször sem sztárokkal indult ez a műsor. Mi a Gajdos Tamással annak idején képernyős szemmel ismeretlenek voltunk, nekem riporterként addig csak a fülem és a kezem látszott egy-egy műsorban. Mára megváltozott a kép, kellenek a karakterek. De nem vállaltam volna el a műsorvezetést, ha a felmérések nem arról szólnak, hogy a nézők visszavárnak a Szerencsekerékbe. Megtiszteltetés ez számomra.”
Árpa Attila:
„Viktor a profi műsorvezető kettőnk közt, én inkább színész vagyok ebben a helyzetben. Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem értem, miért választottak engem, hisz nem vagyok az a szélesen vigyorgó showman, nem beszélek szépen artikulálva magyarul, de talán éppen ilyen különbségekre van szükség, különben unalmas lenne. A műsor készítői azt mondták, egyedi és színes az a karakter, amit bevihetek a játékba. Hát én igyekszem, mindent megteszek…”
Jó tudni:
Árpa Attila gyerekkorában a családjával Németországban lakott, de kamaszként élt Amerikában és később Angliában is. Édesapja révén filmesek közt nőtt fel, kisebb gyerekszerepek is megtalálták annak idején. Tizennyolc éves korában indította be az első vállalkozását Berlinben, egy fotóstúdiót. Volt tévés producer, írt botránykönyvet, részt vett több film elkészítésében rendezőként és színészként egyaránt. A napokban fejeződött be az SOS szerelem című film, amelyben szintén játszik, de készül az Argó 2-re, valamint egy közös CD-re Falusi Mariannal. Ha minden jól megy karácsonyra egy fikciós krimikönyve is megjelenik.
Klausmann Viktor: Édesanyja volt az ország egyik legjobb versmondója, ezért Viktor diákként sokat szerepelt különféle iskolai rendezvényeken, de nem rajongott a nyilvános szereplésekért. A fordulat egy több hónapig tartó gimnáziumi vetélkedősorozaton következett be, amit társaival ő állított össze és végül ő vezetett le. A jogi kart a televíziózás miatt hagyta abba, a Pécsi Körzeti Stúdió szombat éjszakai adásában debütált, majd az Ablak című MTV műsorban folytatta pályafutását. Közel húsz különböző tévés produkció köthető hozzá, ezen kívül saját reklám- és rendezvényszervező cége van. Imádja a sportokat, különösen a síelést, és persze két gyermekét, Tamarát és Domingót!